Reggeli

Kapros házi túrókrém

Ezerféle túrókrém variáció létezik, de nekünk még mindig a kapros verzió az egyik legnagyobb befutó. 

Reggelizz úgy, mint egy király – tartja a mondás, ám nem mindenki engedheti meg magának, hogy a reggeli elkészítésével bíbelődjön a rohanó hétköznapokban. Éppen ezért olyan ételekkel érdemes elsősorban próbálkozni, amelyek ripsz-ropsz megvannak, és akár napokig is gond nélkül elállnak.

A kapros túrókrémmel például nincs túl nagy macera: előtte való este érdemes elkészíteni, aztán reggel már csak kikapni kell a hűtőből, megkenni vele egy szelet kenyeret, és már fogyaszthatjuk is.

Hozzávalók

25 dkg tehéntúró
2.5 dkg margarin
2 ek tejföl
1 közepes db vöröshagyma
1 csokor kapor
só ízlés szerint

A túrót és a margarint a készítés előtt 1-2 órával kivesszük a hűtőből, hogy szobahőmérsékletű legyen.

A hagymát és a kaprot megtisztítjuk, és finomra vágjuk. Egy tálkába rakjuk őket felhasználásig.

Egy nagyobb tálkában alaposan elkavarjuk a vajat a túróval, majd hozzátesszük a tejfölt, és azzal is egyneművé keverjük. Lazítjuk vele a túrókrémet.

Ezután hozzátesszük a vágott hagymát és a kaprot, majd ízlés szerint sózzuk.

Egy két órát (vagy akár egy egész éjszakát) a hűtőben pihentetjük, hogy az ízek jól összeérjenek. Kész is a kapros túrókrém, jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago