Fotó: Femina
Túl sok volt a karácsonyi evés-ivás, esetleg Szilveszterkor húztunk belőle? A korhelyleves mellett egy meleg húsleves is nagy segítség lehet, hogy minél hamarabb túllegyünk a macskajajon.
A kínzó másnaposság ellen mindenkinek megvan a maga receptje, s míg egyesek a szuperturmixokra, mások a meleg savanykás levesekre esküsznek. Első és legfontosabb ilyenkor, hogy pótoljuk a folyadékot, hiszen az előző esti nagy ivászat sok vizet vont el a szervezetünkből, és bár az alkohol lebomlását nem igazán lehet meggyorsítani, a kellemetlen tüneteket csökkenthetjük a megfelelő étel fogyasztásával.
Nekünk semmi sem vált be jobban, mint egy finom, forró húsleves, ezért most ennek a receptjét hoztuk el.
Feltesszük főni a csontot a hússal annyi vízben, ami ellepi, majd ízlés szerint megsózzuk.
Forrás után lassan főzzük egy órán át, közben lyukas kanállal lemerjük a habot.
Közben megtisztítjuk a zöldségeket, fél sárgarépát félreteszünk, a többirépát félarasznyi darabokra vágjuk, hosszában pedig ketté. A paprikának kivágjuk a csumáját és félbevágjuk, a hagyma, paradicsom és kelbimbót pedig egészben meghagyjuk.
Egy óra főzés után a leveshez adjuk a zöldségeket és a borsot egészben, tovább főzzük nagyon lassan, még 3 – 4 órán át, míg a hús szépen meg nem puhul.
A félretett sárgarépát lereszeljük, a vajon megpirítjuk, majd a leveshez adjuk.
Amikor a hús ár kész, elzárjuk a leves alatt a lángot, egy csésze hidegvizet öntünk a leveshez és lefedve 10 percig ülepedni hagyjuk.
A leveslevét másik fazékba szűrjük.
A húst kiemeljük, lefejtjük a hártyákat, inakat, majd felszeleteljük, lábasba tesszük és felöntjük annyi levessel, hogy éppen hogy ellepje.
A zöldségeket is átszedjük egy lábasba, levest merünk rá.
A három edényt a levessel, a levessel fedett hússal és a levessel fedett zöldségekkel hideg helyre tesszük, egy éjszakán át pihentetjük.
Melegítés előtt a levesről leszedjük a zsírt, a forró leveshez adjuk a velőscsontot úgy, hogy azokat a végeket, ahol a velő látszik, nagyon alaposan megsózzuk.
Egy óra lassú forralás után a csontokat kiemeljük és a leveshez adjuk a cérnametéltet. Amikor megfőtt, az apróra vágott petrezselyemzöldet is beletesszük.
Külön melegítjük a levessel fedett zöldségeket és a húst.
A velőt tálba ütjük a csontból és kevés levest adunk hozzá, hogy melegen tartsuk. Kész is a húsleves, jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…