A krumplipüré egy igazán remek, klasszikus köret, ám nem árt, ha odatesszük magunkat, amikor készítjük, ugyanis ég és föld a jó és rossz krumplipüré között a különbség.
Még egy ilyen egyszerű étel esetén is sokat ronthatunk, és még ha nem is válik ehetetlenné az étel, egy-két apróságot azért érdemes figyelembe vennünk. Hiszen ki ne találkozott volna kemény és darabos krumplipürével, vagy éppen túlságosan ragacsossal? Egyik sem igazán finom, ugye?
Az első és egyik legfontosabb, hogy a krumplikat hideg vízben tegyük fel főni, és ne hámozzuk meg. A héjában főtt krumpli azért is jobb, mert a benne lévő tápanyagok jobban megmaradnak és így ízletesebb is lesz a belőle készült étel.
A vaj esetében szobahőmérsékletűt vagy hideget használjunk, míg a tej inkább langyos legyen. Ha tejföllel készítjük – mi például azt preferáljuk -, akkor nyugodtan használhatunk hideget.
Ja, és még egy dolog! Modern világ ide vagy oda, a krumplipürét csakis a hagyományos krumplinyomóval érdemes készíteni, hagyjuk a botmixert és a turmixot máskorra, ugyanis kifejezetten kellemetlen, gumiszerű állagot kapunk majd, ha azzal csináljuk.
Ami pedig felteszi az i-re a pontot: egy csipetnyi szerecsendió.
A krumplit megmossuk, meghámozzuk, majd egy fazékba feltesszük annyi vízbe főni, amennyi ellepi. Ízlés szerint sózzuk.
Ha puha a krumpli, leszűrjük, megvárjuk míg kihűl, majd lehúzzuk a héját. Hozzáadjuk a vajat és krumplitörővel összetörjük.
Hozzákeverünk annyi forró tejet, amennyit felvesz. Ha szükséges, sózzuk még. Egy csipetnyi borssal és szerecsendióval ízesítjük.
Sült hús vagy rántott hús mellé kiváló köret.
Borítókép forrása: Receptek könyve
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…