Klasszikus menzai étel, de a családi menükben is közkedvelt darab. Bár nem olyan elegáns mint a francia gratin de pommes de terres, de most valljuk be őszintén a rétegek között megbújó kolbászoknak köszönhetően sokkal ízletesebb. Persze tény, ami tény haza beszélünk, de a magyar rakott krumpli páratlan, ehhez most jár egy recept is!
Itt is igaz a mondás: amely szerint ahány ház, annyi rakott krumpli. A rétegzős technikának köszönhetően a fantáziánk szab csak határt az összetevőknek. Mi most egy klasszikusabb, ám általunk is kedvelt recepttel kedveskedünk.
A krumplikat 10-15 percre hideg vízbe áztassuk be, majd alaposan sikáljuk le őket. A tojásokat is készítsük elő és mossuk meg.
A krumplit hideg vízzel öntsüm fel, hogy bőségesen ellepje. Adjuk hozzá a sót, majd a forrástól számított kb. 20 percen keresztül főzzük puhára. A tojásokat sós, hideg vízben főzzük keményre (forrástól számított 6-7 perc). Ha a krumpli kész, akkor öntsük le róla a vizet, és még melegen hámozzuk meg. A kihűlt tojásokat is szépen puculjok meg és karikázzuk fel a krumplival egyetemben.
A kolbászról, ha szükséges húzzuk le a héját, aztán karikázzuk fel vékonyra. Keverjük el a tejfölben a tojássárgájákat. A sütőt mindeközben kezdjük el 180 fokra előmelegíteni.
Vajjal kenjünk ki egy lapos, tűzálló edényt, a krumplival kezdjük a rétegezést, amit aztán enyhén sózzunk meg. Arányosan jöhetnek rá a tojáskarikák és a kolbászkarikák, majd kenjünk be jó alaposan tejföllel (minél szaftosabban szeretnénk, annál több tejfölt használjunk). Addig folytassuk a rétegezést, míg el nem fogynak az összetevők. Az utolsó tejfölréteg fölé pedig szép csinosan helyezzük el a bacon szeleteket.
Végül pedig süssük addig a sütőben, amíg a tejföl és a rajta lévő szalonna aranybarnára nem pirul (kb. 35-40 perc). Kovászos uborka vagy ecetes savanyúsággal tálaljuk. Isteni lesz! Egészségünkre!
+1 tipp: A legeslegjobb pedig akkor lesz a rakott krumpli, ha ha van időnk előző este (vagy pár órával hamarabb) összerakni, félig megsütni, hagyni kihűlni, aztán egy plusz tejfölréteget a tetejére kenve befejezni a sütést.
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…