Desszert

Rántott tejbegríz, a puritán desszert

A rántott tejbegríz hallatán talán sokan felvonják a szemöldöküket, pedig higgyétek el, ez az olcsó és egyszerű desszert nagyon is működik!

Talán a tejbegríz volt az egyetlen olyan étel, amelyet gyerekként szívesebben fogyasztottunk a menzán, mint otthon, ugyanis a menzai gríz éppen attól volt finomabb, mint sok más menzai koszt rosszabb: több vizet, és kevesebb alapanyagot tartalmazott, ám nekünk mégis ez kellett.

Nos, ennek az elvnek épp az ellenkezőjét kell követnünk a rántott tejbegríz elkészítésekor – itt a cél ugyanis egy igen kemény búzadara-egyveleg megalkotása -, azért hogy a tökéletes halmazállapotú desszertet megkapjuk.

Forrás: Mindmegette

Hozzávalók

  • 1 l tej
  • 20 dkg cukor
  • 20 ek búzadara
  • mazsola (ízlés szerint)
  • vanília aroma
  • 1 db bio citromnak a reszelt héja
  • liszt
  • tojás
  • zsemlemorzsa

Egy lábasban ( kb. 22 cm átmérőjű) a tejet felforraljuk, majd folyamatos keverés mellett beleszórjuk a búzadarát, ízlés szerint a mazsolát, a vanília aromát, és a bio citromnak a reszelt héját. Lassú tűzön főzve addig keverjük-kavarjuk, amíg jól besűrűsödik, ezután pedig hagyjuk kihűlni.

Amikor ez megtörtént, a szélét késsel meglazítjuk, és kiborítjuk egy tálcára. Vizes késsel feldaraboljuk kb. 5×3 cm-es darabokra. Szokásos módon – ahogy mondjuk a rántott húsnál is eljárunk – bepanírozzuk, és lassú tűzön, körülbelül 175-180 fokos olajban 3-4 perc alatt aranysárgára sütjük.

Ha elkészült, porcukorral megszórva, esetleg vanília pudinggal vagy házi lekvárral leöntve tálalhatjuk. Jó étvágyat!

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

2 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago