Diéta & Egészség

Hűsítő és könnyed vegán szilvaleves az ősz melegebb napjaira

Az ősz is tartogat melegebb napokat, az őszi szilvaleves pedig remek választás,  amikor nem vágyunk kifejezetten meleg levesre, inkább valami hideg hűsítőre. 

Szilvából készíthetjük az egyik legzamatosabb gyümölcslevest, amelyből vétek kihagyni a fahéjat és a szegfűszeget. Szeptemberben ráadásul friss gyümölcsből is készíthetjük a levest, míg az év többi időszakában csak mirelitből vagy befőttből “dolgozhatunk”.

A szilvaleves színe már-már valószínűtlenül szép, így ezért is megéri elkészíteni. Bár sokan liszttel vagy éppen tejszínnel sűrítik, a közhiedelemmel ellentétben szerintünk ezek sem kellenek hozzá: elég csupán a gyümölcsök héját lehúzni – ami bár kicsit pepecselős, de megígéri -, valamint egy kis keményítővel bekeverni.

Használjuk ki, míg érik ez a csodaszép magyar gyümölcs Forrás: Házipatika

Hozzávalók

  • 500 gramm szilva
  • ízlés szerint fahéj
  • 1 csipet
  • 2 evőkanál cukor
  • 1 evőkanál étkezési keményítő

A szilvákat leöntjük forró vízzel, pár percig állni hagyjuk, leöntjük róla a vizet, leöblítjük hideggel és lehúzzuk héját.

Felöntjük annyi vízzel, amennyi éppen ellepi, amihez adunk egy kis cukrot, fahéjat és ha szeretjük, pár szem szegfűszeget is – de arra vigyázzunk, hogy ezeket távolítsuk el turmixolás előtt. Felforraljuk, pár percig főzzük, leturmixoljuk, majd egy kevés hideg vízzel elkevert étkezési keményítővel besűrítjük.

Újra összerottyantjuk, és elzárjuk alatta a lángot. Teljesen kihűtjük. Tálaláskor édesítetlen keményre vert tejszínhabot adhatunk hozzá.

Recept forrása: Só és bors

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago