A puliszka nem csak könnyű, de egészséges is (például gluténérzékenyek is fogyaszthatják), ráadásul nem csak köretnek, de főételnek és desszertnek is kiváló. Nem beszélve arról, hogy koppnapokon pláne jól jön, de máskor is. 

Erdélyben régen a szegények eledeleként tartották számon a puliszkát, amely egyfajta kukoricalisztből készült kásás ételt jelöl: reggelinél, vacsoránál főételként, ebédnél pedig köretként ették. Az erdélyi konyha mellett a magyar, a román, az erdélyi szász, a bolgár, és az ukrán hagyományos étkezésben egyaránt megtalálható.

Kemény változatát tarisznyába csomagolták, így a mezei és erdei munkához is könnyűszerrel magukkal tudták vinni az emberek. Könnyű, kalóriaszegény étel, amely egy erdélyi szász szólás szerint „aki azt vacsorázik, lábujjhegyen osonjon ágyba, nehogy útközben megéhezzék”. Bár a 20. századi városi közösség körében már szinte teljesen kiment a divatból, napjainkban újra nagyobb népszerűségnek örvend, elsősorban a reformtáplálkozás térhódításának köszönhetően.

Édesen is készíthetjük, például fahájjal és mazsolával Forrás: Cookpad

Hozzávalók

  • 600 ml víz
  • 100 g kukoricadara
  • 2 teáskanál só
  • 20 g vaj

Tegyük fel a vizet a sóval együtt melegedni.

Mielőtt a víz felforrna, tegyük bele a kukoricadarát, hogy nehogy összecsomósodjon.

Sűrűn kevergessük, kb. 20 percig. Mikor már kezd összeállni, dobjuk bele a vajat (ízlés szerint lehet plusz fűszereket használni, én fokhagymát is teszek bele).

20 perc elteltével, még melegen öntsük formába, hagyjuk kihűlni (tegyük hűtőbe), és fogyasztható.

Kész is a mennyei puliszka, jó étvágyat kívánunk hozzá.

Jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Mexikói street corn rizssaláta, ami olyan, mint egy nyári este valahol egy forró, zajos utcán

Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…

4 hét ago

Miso vaj, amitől még egy szelet pirítós is luxus vacsorának érződik

Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…

4 hét ago

Ázsiai pulykahúsgolyók, amik után a sima fasírt hirtelen nagyon unalmasnak tűnik

Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…

4 hét ago

Krémes mexikói zöld spagetti, ami után a sima paradicsomos tészta hirtelen unalmasnak tűnik

Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…

1 hónap ago

Citromos habcsókos pite – az a desszert, amit egyszer meg kell csinálnod

Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…

2 hónap ago

Dirty margarita – a koktél, ami megváltoztatja a véleményed az olíváról

Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…

2 hónap ago