Diéta & Egészség

Kapormártás variációk kaporkedvelőknek

Egyszerű, mégis nagyszerű köret a kapormártás. Savanykásan vagy édesen egyre megy, és még a pénztárcánkat sem terheli meg. Hoztunk hozzá két receptet!

Már kitárgyaltuk veletek a kapor jótékony hatásait, többek között a cukorbetegségben és a baktériumok elleni védekezésben nyújtott tulajdonságait. A kapormártás önmagában és köretként is megállja a helyét, de mártogatósként is állati finom. Lássuk!

Hagyományos kapormártás

Hozzávalók
  • 1 nagy csokor kapor
  • 2 evőkanál zsír
  • 6 evőkanál liszt
  • 3 evőkanál tejföl
  • 1 bögre húsleves (ha éppen nincs, használhatsz vizet, és ha van otthon, saját készítésű ételízesítőt)
  • só, fehér bors

A kaporszálak vastag szárairól leszedjük a leveleket, majd ezeket felaprítjuk. Ezután a zsírt egy edényben felolvasztjuk, majd belekeverjük a lisztet és világos színűre lepirítjuk (gyakorlatilag rántást készítünk, csak valamivel többet). Most jöhet a felaprított kapor háromnegyede.

Felöntjük hideg húslevessel. Ha kaporfőzeléket szeretnénk, akkor sűrű legyen, kapormártás esetében picit hígabb. Végül sózzuk, borsozzuk ízlés szerint, majd felforraljuk és kész is!

Vajas kapormártás

Hozzávalók

  • 1 db húsleveskocka
  • 1 csokor kapor
  • 5 dkg vaj
  • 3 ek liszt
  • 2 dl főzőtejszín
  • bors
  • 1/4 citrom leve
  • 1 kávéskanál cukor

A húsleveskockát feloldjuk 2-3 dl vízben.

A kaprot megmossuk, lecsepegtetjük, majd apró darabokra vágjuk. Egy serpenyőben vajat hevítünk, majd jöhet a liszt, amit világos színűre pirítunk. Hozzáadjuk az apróra vágott kaprot és összekeverjük vele.

Felöntjük a húsleves lével és a tejszínnel, majd állandó kevergetés mellett simára keverjük. Ezután ízlés szerint ízesítünk sóval, borssal, cukorral és a citromlével. Végül körülbelül 5 percig forraljuk! Jó étvágyat!

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago