Ha könnyű, ám ízletes reggelire vágysz, esetleg vendégeket vársz, akkor dobj össze egy finom lazackrémes szendvicset, amely szűk 5 percedbe tellik csupán.
Egy lazackrémes falatka vagy kenyér nem csak remek reggeli, de egészséges és fancy vendégváró is.
Azt mindenki tudja, hogy a halfogyasztásnak számos előnye van, de miért is olyan kirívóan egészséges a lazac? Megtalálható benne az élénk rózsaszín árnyalatot adó astaxantin nevű anyag, amelyről bebizonyították, hogy DNS-védő hatása van, mivel csökkenti az egyik gyulladásjelző fehérje mennyiségét a vérben, illetve azokét, amelyek hozzájárulnak a DNS károsodásához. Emellett pedig kiemelkedően nagy mennyiségben tartalmaz omega-3 zsírsavat, ami azért is fontos, mert a szervezetünk önmagától nem képes előállítani, így azokat csak táplálkozással tudjuk bevinni.
Mi ezúttal pirított kiflikarikákra halmoztuk a finom rózsaszín lazackrémet.
Hozzávalók
A füstölt lazacot és az újhagymát vágjuk fel apróra.
A mascarponét ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, csepegtessük meg citromlével, adjuk hozzá az apróra vágott újhagymát és a lazacot, keverjük alaposan össze (a sózással vigyázzunk, mert a lazac is sós). Fóliával lefedve tegyük be 1-2 órára a hűtőbe, hogy az ízek kellően összeérjenek.
Közben karikázzuk fel a kiflit, helyezzük sütőpapírral bélelt tepsire, közepes hőmérsékletű sütőben süssük szép pirosra, ropogósra. Tálaláskor kanalazzuk a lazackrémet a kiflikarikákra, és úgy kínáljuk.
Borítókép forrása: Pinterest
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…