Fotó: Wondering Spice
Ha percek alatt kell csodát művelnünk, akkor itt van nekünk a paradicsomos garnéla receptje, amivel egyszerűen nem tudunk mellélőni.
Valami oknál fogva sokan félnek a garnéla elkészítésétől, pedig nem kell. A páncélosok ugyanis pillanatok alatt elkészíthetőek, nagyon finomak és remekül mennek a különféle szószokhoz. A garnéla és a paradicsom például verhetetlen párost alkot együtt, ezért most egy ilyen receptet mutatunk Nektek.
Egy serpenyőben vajat hevítünk, majd több részletben megsütjük rajta a a garnélarák mindkét oldalát (kb. 1-2 percig). Fontos, hogy ne süssük szét őket, az állaguk maradjon csak gumiszerű. Ha kész van, vegyük le a tűzről, majd egy másik serpenyőben kevés olajon pirítsuk meg (kb. 30 másodperc) az apróra vágott fokhagymát.
Ezután mehet a fokhagymához az aszalt paradicsom (vagy a félbevágott koktélparadicsom), a chiliszósz, a só, a bors és egy kiskanál pirospaprika. Lassú kevergetés mellett addig főzzük, amíg a paradicsom megpuhul. Ha ez megtörtént, adjuk hozzá a megpirított garnélarákot, a paradicsomszószt és sok-sok apróra vágott petrezselyemzöldet. Főzzük össze kb. 10 percig.
Kész is az isteni paradicsomos garnéla, köretként készíthetünk hozzá spagettit vagy párolt rizst, de tunkolni is ér!
[sc name=”facebook” ]
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…