Abban megegyezhetünk, hogy a cukkinis ételek repertoárja határtalan, mégis egy egyszerű recept, a sajttal töltött cukkini az egyik legfinomabb mind közül.
A cukkini vitathatatlanul a nyár egyik sztárja, amit számtalan úton-módon felhasználhatunk, többek között megtölthetjük. Ezúttal egy olyan receptet mutatunk nektek, amit vegetáriánus értrenden élők is nyugodtan fogyaszthatnak.
Hozzávalók
A felaprított vöröshagymát kevés olajon megdinszteljük, majd hozzáadjuk a kivájt cukkinit. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd addig főzzük a cukkinit, amíg a leve el nem fő. Ezután félrerakjuk, és hagyjuk kicsit kihűlni.
Míg a cukkini hűl, addig a tepsibe dupla réteg sütőpapírt rakunk, (sok levet ereszt sütéskor), majd egymás mellé rakjuk a cukkiniket.
A tojást hozzádolgozzuk a cukkinihez, majd beletöltjük a zöldség üregekbe. Ezután a sajtokat pedig tetszés szerint ráhalmozzuk a húsra.
Így tesszük az előmelegített 200 fokos sütőbe 25-35 percre. Kész is az ínycsiklandó sajttal töltött cukkini, jó étvágyat kívánunk hozzá.
[sc name=”facebook” ]