Fotó: Luna
Talán a világon nincs olyan megosztó zöldség, mint a kelbimbó, pedig a sütőben sült változatával nagyon sokakkal meg lehetne szerettetni még ezt a mostoha ételt is.
A kelbimbó a keresztesvirágúak családjára tartozik a karfiollal, a brokkolival és a salátával egyetemben, ám előbbiekkel ellentétben közel sem örvend akkora népszerűségnek. Ennek legfőbb oka talán az, hogy életünk során először a menzás híg húslevesben úszkálva találkozunk vele, amely finoman szólva sem hozza meg az ember kedvét.
Minden előítélet ellenére is érdemes próbálkozni a kelbimbóval, amelynek egyik legfinomabb formája, ha sütőben megsütjük és tejföllel tálaljuk.
A kelbimbókat először megtisztítjuk, majd szárukat levágjuk.
A sütőt előmelegítjük 200 fokra. A kelbimbókat addig egy tálba helyezzük, majd bőségesen meglocsoljuk olíva olajjal és megszórjuk nagy szemű sóval.
Alaposan összekeverjük, hogy mindenütt egyenletesen bevonja őket az olaj.
A kelbimbókat sütőlappal bélelt tepsibe helyezzük, majd a sütőbe tolva egészen addig sütjük, míg kívülről kissé meg nem pirulnak, belül pedig puhák nem lesznek.
Hideg tejföllel kínálva a legfinomabb, de ha van kedvünk és időnk sajtmártást is készíthetünk hozzá.
Kész is a finom és egészséges sült kelbimbó, jó étvágyat kívánunk hozzá.
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…