A karalábé főzeléknek, levesnek (a húslevesbe is mindig teszünk) és rakott zöldségbe is isteni, de az egyszerű, tepsiben sült verzióért is odavagyunk.
A karalábé nem tartozik a legnépszerűbb zöldségek közé, pedig a zsenge finomság felhasználása igen sokrétű, és egy kis odafigyeléssel kifejezetten ízletes ételek készíthetőek belőle.
A tepsiben sült karalábé tökéletes választás, ha könnyed, egészséges köretet készítenél, de mártogatóssal is kínálhatod, sőt csak úgy, önmagában is el lehet csemegézni. Mivel a zöldségnek viszonylag semleges az íze, nem érdemes spórolni a fűszerekkel, nyugodtan engedjük csak el a fantáziánkat, a karalábé szereti az intenzív, pikáns aromákat.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
A karalábét meghámozzuk, majd ízlés szerinti méretűre vágjuk (lehet hasábokra vagy épp kockára is.)
Egy nagyobb tálba tesszük, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, megszórjuk a kurkumával és a cayenne borssal, majd olívaolajat csorgatunk rá. Az egészet alaposan összeforgatjuk, majd fél órát hagyjuk állni a fűszeres-olajos keverékben.
Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, szellősen elhelyezzük benne a karalábéhasábokat. Alufóliával lefedjük, majd az előmelegített sütőbe toljuk, és 200 fokon kb. 30 perc készre sütjük.
Friss petrezselyemmel megszórva tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá.
[sc name=”facebook” ][/sc]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…