Fotó: Eat Smarter
Egy jól behűtött gyümölcslevesnél kevés jobb dolog van a világon, a vörösboros ribizli leves pedig pláne párját ritkítja ebben a műfajban.
Bár messze még a ribizliszezon, az apró fürtökben pompázó gyümölcs az év bármely időszakában elérhető mirelit formában, ez pedig azt jelenti, hogy a friss ribizliből készült recepteket jobb híján fagyasztott gyümölcsökből is elkészíthetjük. Ez azért is jó hír a számunkra, mert az üde, savanykás termések rendkívül gazdagok ásványi anyagokban és C-vitaminban, így igazán kár lenne, ha csak nyáron élvezhetnénk jótékony hatásukat.
A július-augusztusban termő bogyós gyümölcs fanyar, pikáns íze miatt kiváló mártásnak húsok mellé, de ízletes gyümölcsleves is készíthető belőle. Utóbbihoz hoztunk most egy ínycsiklandó receptet.
Két dl vízben feltesszük főzni a szegfűszeget és a fahéjat, majd ha a víz elfőtte a felét, leszűrjük.
Hat dl felforrt vízbe beletesszük a cukrot, egy csipet sót, és hozzáöntjük a leszűrt fűszeres levet.
Amikor felforrt, beletesszük az előzőleg kiolvasztott gyümölcsöt, a bort, és az egészet újraforraljuk.
A tejszínben kikevert keményítővel besűrítjük a levest, megint összeforraljuk, majd a végén leturmixoljuk. Ha mindez megvolt, jól lehűtve tálalhatjuk is a ribizli levest. Jó étvágyat kívánunk hozzá.
[sc name=”facebook” ]
A kolbász az egyik leguniverzálisabb alapanyag, amit a boltban vehetünk. Gyors vacsorához tökéletes, hétvégi reggelihez…
Ismerős az érzés: az ágyban fekszel, az óra éjfél utánra jár, te mégis ide-oda forgolódsz,…
Kevés olyan alapanyag létezik, amely annyira univerzális lenne, mint a rizs. Szinte minden kontinens konyhájában…
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…