A Bolka Desszert Butik őszibarackos-mandulás süteménye lett idén Budapest desszertje, amelyet először a 9. Édes Napok Budapest csokoládé- és édességünnepen kóstolhat meg a közönség péntektől vasárnapig a Szent István-bazilika előtt.
A Magyar Csokoládé és Édesség Szövetség (Csésze) tavaly írta ki először a Budapest desszertje versenyt, amelyet nemcsak a szakma ismert el, hanem hatalmas közönségsikert is aratott – idézte fel a rendezvény keddi budapesti sajtótájékoztatóján Rebrus Csaba, a Csésze elnöke, az Édes Napok társtulajdonosa.
Mint hozzátette, magas színvonalú versenyművek érkeztek ebben az évben is. A zsűrizéskor a legfontosabb szempont az volt, hogy a nyertes termék finom legyen, de szintén fontos cél, hogy a magyar cukrászati hagyományok ismét az érdeklődés fókuszába kerüljenek.
A Budapest desszertje verseny aktuális tematikáját mindig az előző győztes határozhatja meg: idén ez a barack és a mandula volt. A zsűrizés vakon zajlott, a bírálók is csak a pontszámok összesítése után ismerték meg a győztes személyét. Az Édes Napok mintegy mintegy 70 kiállítót vonultat fel a Szent István téren, a fesztivál gasztroszínpadán pedig óránként más-más cukrászmester tart bemutatót.
Az Édes Napokra nem engedik be a vásári tömegtermékeket, csak magyar cukrászdák, csokoládé- és édességmanufaktúrák termékeivel találkozhatnak a látogatók.
Háfra Kati, a Bolka Desszert Butik tulajdonosa elmondta: egyszerűen elkészíthető süteményt képzeltek el, amelyet nem kell “elmagyarázni” a közönségnek. A desszert alapja egy Sacher-típusú piskóta mandulaliszttel, karamellás csokoládéval, a mandulás krém alapja pedig a fehér csokoládé, “fél úton” egy mousse és egy főzött krém között. A sütemény belseje kétféle őszibarack kompót: az alsó, bazsalikomos rétegre egy klasszikus állagú és ízvilágú kompót került.
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…