A Philips legújabb turmixgépe a vákuum segítségével képes csökkenteni a kehelybe kerülő alapanyag oxidációját. 

Köztudott, hogy a felvágott almaszeletek rövid időn belül elszíneződnek, bebarulnak, ennek oka a növényi sejtek és az oxigén találkozása, amit oxidációnak nevezünk. Azt azonban kevesen tudják, hogy ez a folyamat azonnal csökkentheti a felszabaduló vitaminok és ásványi anyagok tápértékét is, és ez igaz a turmixgéppel történő keverésre is.

A vákuumtechnológia relatíve újdonságnak számít a turmixgépek piacán, előnye, hogy a segítségével frissebbek maradnak a kehelybe kerülő alapanyagokat, mivel csökkenti azok oxidációját. A Philips turmixgépe is vákuumos megoldással dolgozik, a turmixolás előtt kiszippantja az összes levegőt a kehelyből, így – a cég saját elmondása szerint – nyolc óra elteltével háromszor annyi C-vitamint őriz meg a hagyományos turmixgépekkel összehasonlítva.

A Philips vákuumturmix erőteljes, 1400 wattos motorral és 35000 fordulat/perc fordulatszámmal működik, ezáltal még az olyan kemény összetevőkkel is megbirkózik, mint a jég. 2 literes, tritán kopoliészterből készült kehely 1,8 literes működési kapacitással rendelkezik, így több személy számára is könnyen készíthetünk turmixokat. Emellett egy kiegészítő palack is érkezik az egységcsomagban, amelyben könnyedén magunkkal is vihetjük a az elkészült smoothie-kat.

A Philip vákuumos turmixgépe a magyar piacon is elérhető, a termék ajánlott fogyasztói ára 119 999 forint.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!