Fotó: Freyja
Ha az Apáthy-szikla körül kirándulnánk a hétvégén, akkor érdemes egy kulináris élvezettel is kiegészíteni a túrát, ugyanis péntektől vasárnapig próbaüzemben megnyit a Freyja budai egysége!
A Freyja névre keresztelt különleges pékség Budapest első, csakis croissant-okra specializálódott boltja, ami elsőre merész próbálkoznak tűnt, sikerét mi sem bizonyítja jobban, hogy az erzsébetvárosi bolt mellet már Budán is nyitni fognak egy új pékséget.
Dormán Péter és Markovics Gergely nevével fémjelzett pékség második boltjának tesztüzemére kerül sor most hétvégén, a Vadaskert utca 1. szám alatt található teniszpálya területén lévő, skandináv hangulatú faházikóban, ahol a Szövetség utca teljes kínálatát megtalálhatják az oda belátogató vendégek.
Pénteken 8 és 15 óra, valamint szombat–vasárnap 8 és 14 óra között nem lesz hiány az ínycsiklandó croissant-okban, ahonnan természetesen csak elvitelre tudunk majd vásárolni, és készpénz is legyen nálunk, ugyanis kártyával itt nem fogunk tudni fizetni.
A Freyja croissant-jai finomak és illatosak, kedvenceitekért pedig természetesen bármikor beugorhattok a Szövetség utcai boltba is, amely változatlanul nyitva lesz egész héten. Ha azonban inkább rendelnétek, akkor hétköznapokon a megszokott módon szállítják ki a finomságokat, amelyekre a kiszállítás előtti napon 3 óráig tudjátok leadni a rendelést.
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…