A Padthai Wokbar étteremlánc csapata 80 várostűrő fát ültet az el az idén a fővárosban. 

Egyre égetőbb feladat a környezet megóvása, és bár nem vagyunk könnyű helyzetben, hiszen az éghajlat változását már mindennap tapasztalhatjuk a bőrünkön, egy kis odafigyeléssel nagyon sokat tehetünk azért, hogy a környezet szebb, tisztább és élhetőbb legyen. Az ökológia lábnyom csökkentésének kérdése egyre több otthonban és iparágban kerül elő, az elmúlt években pedig már az éttermeket is elérte a zöld forradalom. A Padthai Wokbar is fontosnak tartja, hogy környezettudatos viselkedéssel példát mutasson a vásárlóinak, most pedig egy új célt tűzött ki maga elé a márka, amellyel zöldebbé és tisztábbá szeretnénk tenni a fővárost.

A program keretében több budapesti kerületben 80 várostűrő fát ültet el a gyorsétteremlánc, melyet egy szakmai partnerrel, a kifejezetten vállalati faültetésekre specializálódott Treemighty-val valósítanak meg. A különleges fák mögött több mint 20 évnyi kutatómunka áll, a Hungaroplant mérnökeinek köszönhetően ugyanis ezek a növények 10 év alatt háromszor annyi szén-dioxidot képesek megkötni, mint hagyományos társaik.

padthai faültetés
Fotó: Turizmus
Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!