Egy jó paradicsomszósz receptje nélkülözhetetlen a konyhában, amit miért készítenénk konzervből, ha van nekünk friss és zamatos gyümölcsünk is?
A rohanós hétköznapok nem igazán alkalmasak arra, hogy nekiálljunk friss paradicsomból paradicsomszószt varázsolni, ám ha van egy kis időnk pepecselni a konyhába, akkor feltétlenül érdemes kipróbálni, hiszen nem csak spagettihez, de paradicsomos húsgombóchoz és pizzához is remek választás.
A zöldfűszereket se feledjük, attól még finomabb és frissebb ízhatású lesz a paradicsomszósz!
A paradicsomokat alaposan mossuk meg, majd rakjuk forrásban lévő vízbe egy-két percre. Ezután hideg vízzel öblítsük le és hámozzuk meg.
Vágjuk fel kisebb darabokra, és szedjük ki alaposan a magokat. Forrósítsunk egy lábosban olívaolajat, majd süssük meg benne üvegesre az apróra vágott vöröshagymát.
Tegyük hozzá a zúzott fokhagymát, és azzal is pirítsuk egy kicsit. Amikor már elkezdjük érezni az illatát, tegyük hozzá a paradicsomot.
Kis lángon kezdjük el főzni, közben ízesítsük sóval, borssal, oregánóval és bazsalikommal. Ha túlságosan savanykás, egy kevéske cukrot is dobhatunk rá.
Legalább egy-másfél óráig rotyogtassuk.
Rögtön fel is használhatjuk, de akár üvegekbe is kiporciózhatjuk. Tovább eláll, ha dunsztba tesszük párnák és plédek közé.
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…