Hírek

Lestyán, avagy egy régi vágású úr a fűszerek világában

A lestyán manapság már a kevésbé ismert fűszernövények közé sorolható itthon, ám  az erdélyi és a román konyha előszeretettel használja. Pedig ez a fűszernövény már illatával is elbódít minket, sőt mi több, még gyógynövényként sem utolsó!

A lestyán, mint gyógynövény

A lestyán görcsoldó tulajdonsággal rendelkezik, emellett lazító és enyhén fájdalomcsillapító hatású. Gyomor ás bélpanaszok esetén is hasznos: javítja az emésztést, mérsékli a szélszorulást, továbbá serkenti az étvágyat. Vizelethajtó tulajdonsága ugyancsak bizonyított.

Jótékony hatását a benne lévő illóolajnak köszönheti, emellett szerves savakat, kumarint, cukrokat, gyantát és csersavakat tartalmaz.

A húgyutak átmosására, igyunk meg egy pohárral a következő főzetből: 2 csapott kávéskanál felaprított, szárított lestyángyökeret öntsünk fel 2,5 dl hideg vízzel. Melegítsük fel (de semmiképpen ne forraljuk), majd szűrjük le. Fokozhatjuk vizelethajtó hatását, ha napi 2 csészével fogyasztunk belőle.

Ha emésztési problémával vagy gyomorégéssel állunk szemben, akkor az étkezések között kortyolgassunk el 1-1 csészével.

Vigyázat! Súlyos gyulladással járó vesebetegség esetén tilos a lestyángyökér alkalmazása. Emellett terhesség alatt sem javallott a lestyán fogyasztása.

Lestyán a konyhában

A növény minden része magáénak tudhatja jellegzetes, intenzív “vegeta”-illatú illóanyagát. Főként levesekben, egytálételekben használják, de a reszelt lestyángyökeret salátákhoz is adhatjuk vagy főtt zöldség gyanánt is fogyaszthatjuk. Ajánlatos azonban meghámozni, ugyanis a külseje elég keserű.

Különböző  “szíverősítőkben” is megtalálható, mint a likőrök és gyógynövényes oldatok.  Sőt, mi több fűszer kivonatok is készülnek belőle, úgy mint a vegeta vagy a leveskocka. Hiszen minek ide mesterséges ízfokozó, amikor ott a van nekünk a lestyán!

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

1 hónap ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

1 hónap ago