Forrás: Femina
A párolt lilakáposzta a magyar konyha egyik alappillére, amit mi is annyira szeretünk, hogy nem múlik úgy el hónap, hogy ne készítenénk el.
Egy ínycsiklandó sült mellé a legeslegfinomabb köret a párolt lilakáposzta, amely elmaradhatatlan kelléke a magyaros konyhának. Ennek több oka is: egyrészt kifejezetten ízletes, nagyon egészséges, másrészt pedig elrontani sem igazán lehet. Természetesen, mind oly sok fogás esetében, itt is minden háztartásnak megvan a maga kis receptje, de hogy őszinték legyünk, mi még rossz párolt lila káposztát nem ettünk!
A káposztát nagyon vékony szeletekre felszeleteljük.
Fontos, hogy ne sózzuk be előre, és nem csavargassuk.
Az olajat megforrósítjuk, beletesszük a cukrot és hagyjuk, hogy egy picit aranyszínűre karamellizálódjon. Nem szabad kavargatni, csak mozgatni az edényt!
Ha ez megvolt, beletesszük a káposztát, jól átforgatjuk az olajos karamellben és ízlés szerint megsózzuk.
Hozzátesszük a köményt, a citrom levét és egy részét a bornak.
Lefedjük, majd hagyjuk párolódni, közben pedig azért kavargassuk picit ésvigyázzunk, nehogy leégjen!
Ha eltűnik a leve, mindig kevés bort öntünk utána és puhára, készre pároljuk.
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…