Forrás: Taste
A szendvicskrém variációkból sosem elég, a gombakrém pedig egy gyors és finom ötlet a rohanós hétköznapokra és a nyugis hétvégékre egyaránt.
Ha már unjuk a sima margarin-szalámi-sajt variációkat, akkor érdemes szétnézni a kenhető finomságok háza táján, amelyekből már nem egyet mutattunk meg mi is. A gombakrém ráadásul ezek közül is kiemelkedően ízletes, méghozzá annyira, hogy egy jól sikerült recepttel a reggeli és az uzsonna is kipipálható, de egy könnyed vacsira is kitűnő választás.
Bár a gombakrém elkészítése nem igényel bonyolult konyhai hadműveletet, annyit azért érdemes szem előtt tartani, hogy minél többféle gombát használunk, annál ízesebb és pikánsabb lesz a krém. Lényegében bármelyik gombával kipróbálható, amelyiknek éppen szezonja van, úgyhogy nyugodtan szerezzük be egy-egy különlegesebb (természetesen ehető) példányt is erre az alkalomra.
A gombákat megtisztítjuk, majd közepes méretűre felaprítjuk.
Egy nagy serpenyőben vajat hevítünk, rádobjuk a felkockázott hagymát, majd üvegesre pirítjuk. Rádobjuk a fokhagymát is.
Több részletben beletesszük a gombákat is, amelyet ízlés szerint sózunk, borsozunk, ettől majd levet ereszt. Folyamatos keverés mellett, közepes tűzön addig sütögetjük, amíg teljesen elfövi a levét, és picit pirulni nem kezd.
Ha ez megtörtént, rádobjuk az aprított petrezselymet, facsarunk rá egy-két csepp citromlevet, ezután pedig lehúzzuk a tűzről.
Végül nem maradt más hátra, mint hogy késes aprítóban krémesre daráljuk.
[sc name=”facebook” ]
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…