Fotó: Britannica
Tehenek nélküli, élesztőből kivont mesterséges tehéntejet állítottak elő a tel avivi egyetem kutatói.
Ma már igen kevesen gondolják azt, hogy a tejtermékek zöldellő legelők melletti farmokon készülnek, ahol a bocik is örömmel élik le életüket. Egyre több információ van arról, milyen szenvedésen mennek keresztül a nagyüzemi tejtermelés áldozatai, és az sem kétséges, hogy a tejtermékek ész nélküli gyártása mekkora károkat okoz a környezetnek és az emberi egészségnek.
A kutatók szerint az elmúlt negyven évben a nagyüzemi állattartás globális jelenséggé vált, ahol a higiéniátlan körülmények, a stressz és a rendkívül intenzív életciklus miatt a nagyüzemi állatok folyamatos gyógyszerezésre szorulnak: Amerikában az összes antibiotikum 80, Európában pedig 65 százalékát használják fel a beteg haszonállatok kezelésére.
Az Imagindairy névre keresztelt vállalat célja, hogy olyan folyadékot állítsanak elő, mely a tehéntej összes hasznos tápanyagát tartalmazza, mindezt úgy, hogy sem a környezetet, sem a teheneket nem károsítjuk vele.
A vállalat a tej előállítása mellett sajtok kifejlesztését is célul tűzte ki. Ezek az élesztőből készült termékek nem csak hasonlítanak a valódi tejtermékekre, de sokkal egészségesebbek is, hiszen nem tartalmaznak koleszterint, laktózt vagy szomatikus sejteket. A mesterséges tehéntejet a modern géntechnológia segítségével fejlesztették ki, az élesztő átalakításával.
Tuller professzor módszerét a múltban sikeresen alkalmazták vakcinák, antitestek, bioszenzorok és zöld energia előállítására különféle organizmusok, például baktériumok, mikroalgák, sőt vírusok felhasználásával.
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…