A nagy tányér, forró póréhagymás krumplileves igazán remekül tud esni ebben a zimankós, téli időben. 

A póréhagyma méltatlanul nélkülözött zöldségünk, pedig a hagymafélék családjába tartozó növény szinte egész évben kapható a szupermarketekben, és tele van hasznos, a szervezet számára nélkülözhetetlen tápanyagokkal, többek között vassal, kalciummal, káliummal, cinkkel, mangánnal és szelénnel. A krumpli és a póréhagyma nagyon jól kiegészíti egymást, érdemes őket összerakni egy ínycsiklandó krémleveshez.

Póréhagymás krumplileves

1 közepes póréhagyma
0.5 kg krumpli
3 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
1 liter alaplé
2 dl tejszín
só, bors

A póréhagymát alaposan megmossuk, ügyelve arra, hogy a levelek között is kimossuk, mert oda sokszor beszorul a homok.

Egy lábasban vajat hevítünk, egy perc alatt megpirítjuk rajta a zúzott fokhagymát, majd hozzáadjuk a kisebb kockákra vágott burgonyát, és az azonos méretűre vágott póréhagymát. A póréhagyma-karikákból néhányat félreteszünk a tálaláshoz.

Sóval, borssal ízesítjük a zöldségeket, majd felöntjük az alaplével, és fedő alatt kis lángon körülbelül 10-15 perc alatt puhára főzzük őket. (Nagyon fontos, hogy ne főzzük túl, különben a leves elveszti friss ízét.)

A levest botmixerrel pürésítjük, majd hozzáadjuk a tejszínt, és hagyjuk újra felforrni. Félretett póréhagyma-karikákkal megszórva, forrón tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá!

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!