Fotó: The Mom 100
Ha kedveled az édesburgonyát, érdemes kísérletezni vele, és különféle variációkban kirpóbálni. Ebben a receptben az édesburgonya, a feta és a fokhagymás vaj kombinációja dominál.
Az édesburgonya az utóbbi időben itthon is népszerű alapanyag lett, és ez nem véletlen: a batáta néven is ismert gumós élelmiszer igazán különleges, jellegzetes ízvilágú zöldség, amelyet rendkívül változatosan elkészíthetsz. Jó pirítva, pürésítve, sütve, és krémleves-alapanyagnak is kiváló. Most egy tepsiben készült variációt mutatunk, amit fokhagymás vajjal kenünk meg, a tetejére pedig feta sajtot teszünk.
4 közepes méretű édesburgonya
10 dkg vaj
2 gerezd fokhagyma
1 tk friss kakukkfű
1 tk friss petrezselyem
chilipehely
só
10 dkg feta
A sütőt 200 fokra előmelegítjük.
Az édesburgonyát alaposan megmossuk, végüket levágjuk, majd kettévágjuk a zöldségeket.
Egy tálban összekeverjük az olvasztott vajat a zúzott fokhagymával, a felaprított kakukkfűvel és petrezselyemmel, a chilipehellyel és a sóval.
Egy tepsit sütőpapírral kibélelünk, majd elrendezzük rajta a burgonyákat. Megkenjük a vajas-fokhagymás keverék felével úgy, hogy mindenhol érje őket a máz, majd betoljuk a sütőbe, és 40-45 perc alatt készre sütjük őket.
Ha a villa könnyen belemegy a húsukba, kivesszük őket a sütőből, és egy krumplinyomó vagy villa segítségével megnyomkodjuk a tetejüket.
Újra megkenjük őket a fokhagymás vajjal, megszórjuk a fetával, és körülbelül 5 percre visszarakjuk a sütőbe. Melegen tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ][/sc]
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…
A sajt és az egészség nem mindig szerepel ugyanabban a mondatban. Sokan automatikusan a zsírt,…
Elkészítési idő: 20 perc | Sütési idő: 50–55 perc | Hűlési idő: kb. 45 perc…
A Gatorade neve hat évtizede szinte szinonimája a sportitalnak. Az élénksárga, narancs és kék flakonok…
A fehérje az egyik legtöbbet emlegetett tápanyag lett az utóbbi években – és joggal. Nem…