Fotó: Simply Recipes
A padlizsánkrém az az étel, amelynek már az alapreceptje is isteni finom, a fetás változat pedig maga a mennyország.
A padlizsánkrémet szinte minden ízesítésben nagyon szeretjük, hiszen a padlizsán az egyik legfinomabb zöldség, és a belőle készült krém is nagyon ízletes. A kence alapját természetesen a padlizsán adja, de utána lényegében csak rajtunk múlik, hogy mivel dobjuk fel, milyen fűszerekkel és töltetékanyagokkal bolondítjuk meg a végeredményt.
A fetás változat kicsit eltér a megszokottól, de érdemes így is elkészíteni, a sós sajt ugyanis még krémesebbé és intenzívebbé varázsolja a mártogatóst.
A padlizsánt alaposan megmossuk, picit megszurkáljuk, majd alufóliával lefedett sütőrácson megsütjük (180 fokon).
Közben a hagymát és a fokhagymát megpucoljuk, apróra vágjuk, majd olívaolajon megdinszteljük. (Vigyázzunk, nehogy a fokhagyma odaégjen.)
Ha a padlizsánt elkészült, meghámozzuk, majd hozzáadjuk a hagymához és a fokhagymához, és egy picit összesütjük.
Ezután turmixgépbe tesszük, hozzáadjuk a feta sajtot, a mustárt és a borsot, majd az egészet összeturmixoljuk, hogy sima állagot kapjunk. (Ha szükséges, a végén fűszerezünk.)
Pár óra múlva, mikor összeértek az ízek, pirítóssal és zöldségekkel tálaljuk. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ][/sc]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…