A tormás tojáskrém elkészítése egyszerű feladat: csupán össze kell kutyulni a hozzávalókat, a kész krémet kicsit lehűteni és már fogyaszthatjuk is a mennyei szendvicskrémet friss, ropogós kenyérre kenve.
A menzáról ismert tojáskrém bár önmagában is nagyon ízletes, mivel közeleg a húsvét, arra gondoltuk, hogy egy kevés tormával bolondítjuk meg a szokásos receptet. Nagyon egyszerű elkészíteni, reggelire, uzsira, de akár még egy könnyed vacsira is tökéletes választás.
5 tojás
5 dkg puha vaj
2 evőkanál tejföl
1 kiskanál dijoni mustár
2 tk ecetes torma
1 fej közepes lila hagyma (elhagyható)
ízlés szerint só
ízlés szerint bors
A tojást hideg sós vízben feltesszük, majd 10 perc alatt keményre főzzük. Míg főnek, a lilahagymát apróra vágjuk.
Amikor a tojások langyosra hűltek, leszedjük a héjukat, megmossuk őket, majd a fehérjét és a sárgáját külön választjuk.
A tojássárgáját egy villa segítségével összetörjük, majd a vajjal habosra keverjük. Hozzáadjuk a tejfölt, a mustár, a tormát, sózzuk, borsozzuk, majd ezekkel is elkeverjük.
A tojásfehérjét egészen apró darabokra felaprítjuk, majd hozzákeverjük a lilahagymát. Végül az egészet összekeverjük a tojássárgájás krémmel.
A kész krémet hűtőbe tesszük, és lehetőség szerint egy órán át pihentetjük. Kész is a mennyei tormás tojáskrém, amelyet friss és puha rozskenyérrel érdemes tálalni Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ]
Egy nyári nap, amikor a hőség már elviselhetetlen, egy görögdinnyés smoothie tökéletes választás. Ahogy a…
Egy forró nyári délutánon, amikor a nap perzseli a bőrt és az ember csak egy…
Egyszer volt, hol nem volt, egy kis magyar faluban élt egy fiatal lány, Lili, aki…
Az ALDI Magyarország ebben az évben még több értékesítési lehetőséget biztosít a magyar termelőknek. A…
Ez a sajtos ropogós recept mindig nagy sikert arat a baráti összejöveteleinken. Egy alkalommal, amikor…
Ez a zöldséges quiche recept mindig nagy sikert arat, amikor a családot szeretném elkápráztatni egy…