tonhalkrémmel töltött tojás
Fotó: Ricette Bimby

A töltött tojás receptjét ezerféleképpen elkészíthetjük,  többek között például tonhalkrémmel is. 

A kaszinótojást senkinek sem kell bemutatni, ám az Olaszországban népszerű tonhalkrémmel töltött tojás talán kevésbé ismert még itthon. A tojás és a majonéz természetesen ebben az esetben sem maradhat el, ám a torma és a mustár helyett ezúttal a tonhal kapja a fűszerepet egy-két különlegesebb hozzávaló kíséretében.

Hozzávalók

  • 8 db tojás
  • 2 ek kapribogyó
  • 18.5 dkg tonhalkonzerv
  • 5 tk majonéz
  • só, bors
  • 2 ek citromlé
  • 2 ek olaj
  • 2 db paradicsom
  • 10 dkg sajtkrém
  • ízlés szerint salátalevelek

A tojásokat keményre főzzük, majd hideg vízzel leöblítjük, meghámozzuk, hosszában félbevágjuk mindet, majd végül kikaparjuk a sárgáját. Ezt összedolgozzuk a felaprított kapribogyóval és a lecsepegtetett, villával áttört tonhallal, majd hozzákeverjük a sajtkrémet, valamint a mustárt, utoljára pedig ízlés szerint megsózzuk és megborsozzuk. A tonhalas-majonézes krémet habzsákba töltjük, és szépen megtöltjük velük a tojásfehérjéket.

A tojásokat ízlésesen tálaljuk: a citromlé és az olaj keverékével meglocsolt salátaleveleket egy nagyobb tálra halmozzuk, majd a megmosott, négyfelé vágott paradicsomokkal együtt elrendezzük rajta a töltött tojásokat.

Ha tetszett a cikk, további hírekért, érdekességekért kövess minket a Facebookon!