Receptek

Paradicsomos-kolbászos penne

Imádjuk azokat a tésztarecepteket, amelyek finomak, és még gyorsan el is készülnek, éppúgy, mint a paradicsomos-kolbászos penne. 

Akik szeretik a mediterrán ízvilágot, azok odáig lesznek a kolbászos pennéért, amelyet a sűrű, fűszeres paradicsomszósz tesz ellenálhatatlanná. Stílusosan kínáljunk mellé bort, és a parmezánról se feledkezzünk meg!

Ha spagettivel jobban csúszik, akkor penne helyett készüljön inkább abból!

Fotó: Gal on a Mission

Hozzávalók

  • 40 dkg tészta
  • 40 dkg konzerv hámozott paradicsom
  • 10 dkg kolbász
  • 10 dkg parmezán sajt
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1.5 dl száraz vörösbor
  • 2 evőkanál olívaolaj
  • 1 kávéskanál oregánó
  • bazsalikom
  • bors

Egy lábosban hevítsük fel az olívaolajat, majd dobjuk rá a préselt fokhagymát, és pirítsuk meg.

Rakjuk hozzá a felkarikázott kolbászt, és süssük egy-két percig. Öntsük hozzá a paradicsomot és a vörösbort, majd ízesítsd sóval, borssal, bazsalikommal, oregánóval, majd közepes lángon főzzük kb. 20 percig. Miközben készül, kevergessük meg néha.

Egy nagyobb fazékban kezdjünk forralni körülbelül négy liter vizet. Amikor lobog, dobjuk hozzá kevés sót, majd rakjuk bele a pennét.

Főzzük roppanósra a pennét nyolc perc alatt, majd szűrjük le. Forgasuk össze a szósszal, szórd meg a tetejét frissen reszelt parmezánnal, és díszítsük bazsalikommal.

Kész is a paradicsomos-kolbászos penne, jó étvágyat kívánunk hozzá!

[sc name=”facebook” ]

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago