Valamikor megszokott, manapság különleges látvány a legelő, dagonyázó bivalycsorda. A bivaly ma védett őshonos állatfaj, megmentése érdekében tartását, tenyésztését EU-támogatásokkal is ösztönzik.
E fekete kérődző nem véletlenül volt olyan népszerű: kétszer olyan erős, mint a szarvasmarha, ezért nehéz kövek, fatörzsek – háborúban ágyúk – vontatására is használták. Különösen kedvelt volt a sáros területeken, például Zalában. Erején kívül tejét is felhasználták: a bivalytej igen magas (akár 15%-os) zsírtartalmú. Húsát is fogyasztották, vastag bőréből pedig többek között gyeplőt, később gépi hajtószíjat készítettek.
Ahogy gépesítetté vált a vontatás, úgy szorult háttérbe a bivaly – nálunk. Mert a bivalyhús egyébként keresett termék, a marhahúsnál is kedvezőbb tulajdonságai miatt. A bivalytejből készült mozzarella pedig Olaszország egyik névjegye. A bivaly a szarvasmarhától abban is különbözik, hogy szeret dagonyázni, és megeszi a vízinövényeket, a sást, a nádat. Ez teszi alkalmassá arra, hogy a vizes élőhelyek természetvédelmi rehabilitációját – a nád kordában tartását – megoldja.
A bivalytejből készült import sajtokat beszerezhetjük a nagyobb élelmiszerüzletekben. A magyar kínálat is bővül, többek között a Virágoskút biotermékei között találunk széles választékot a nyerstejtől a joghurton át a félkemény és kemény bivalysajtokig. Ha pedig csak ismerkedni szeretnénk a bivalyokkal (a tehenekkel és a nagy fülű borjakkal), látogassunk el a Kis-Balatonhoz, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park bivalyrezervátumába. Kápolnapusztán a bivalyokat természetes környezetükben figyelhetjük meg: tavasztól őszig a szabadban, télen (mivel a hideget nehezen viselik) az istállóban és a karámban.
