Fotó: Vanilia Bea Cusine
A zöldséges kuszkusz egészséges, tápláló, ami remekül működik a hétköznapokon ebédként, de egy könnyed vacsoraként is megállja a helyét.
Kuszkuszt elképesztően könnyű elkészíteni, ráadásul köretként is bevethető, ha pedig egy-két extra összetetővel feldobjuk önálló ebédnek is pazar. Ha nagyon hiányoznak a friss zöldségek akkor dobjunk össze mellé egy kis salátát is.
A kuszkuszt leöntjük egyszeres mennyiségű forró vízzel, lefedjük, állni hagyjuk.
Ezalatt egy mély serpenyőben vajat olvasztunk, közben beletépkedjük a sonkát, amit kicsit megpirítunk.
A cukkinit megmossuk, apró(bb)ra felszeleteljük, majd hozzádobjuk a sonkához. A gombát szintén mossuk, megpucoljuk, karikázzuk, többihez tesszük. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, majd megszórjuk korianderrel, és hagyjuk kicsit összepárolódni.
Ha már levet eresztett, nagy lángra kapcsoljuk, és elfőzzük a vizet.
A kaliforniai paprikát apróra vágjuk, és a még éppen roppanós zöldségekhez adjuk.
Elzárjuk alatta a gázt, összeforgatjuk a kuszkusszal, végül tetszés szerinti feta sajtot morzsolunk rá.
Kész is a zöldséges kuszkusz, jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…