Hírek

A legfinomabb édesburgonya püré

Imádjuk az édesburgonyát és már beszámoltunk arról is, hogy miért érdemes rendszeresen fogyasztani a batátát. (Ami ugyebár ugyanaz, mint az édesburesz). Most pedig hoztunk nektek egy klassz burgonyapüré receptet. Nekünk bejött!

Egy kicsit pikánsabb receptet mutatunk most, ahol nem megfőzzük az édesburgonyát, hanem először megsütjük Na, de elég is a beszédből, jöjjön a recept.

Hozzávalók

  • 2,5 kg édesburgonya
  • 4 ek vaj
  • 1/2 tk szerecsendió (frissen reszelt)
  • 1/2 tk pirospaprika (füstízű)
  • 2,5 tk só
  • 1/2 tk frissen őrölt bors
  • 1,25 dl  tejföl

Az édesburgonyát alaposan lesikáljuk, konyhai papírtörlővel megtörölgetjük, majd tepsibe helyezzük. 200 fokos sütőbe rakjuk, 30 perc sütési idő elteltével átforgatjuk őket, majd még 30 percig puhára sütjük őket.

Megvárjuk, hogy a bureszek kissé kihűljenek, ketté vágjuk őket, egy nagyobb tálba helyezzük, majd, ha szükséges villával eldolgozzuk. Ezután 2 evőkanál vajat alaposan beledolgozunk, majd jöhet a szerecsendió, a pirospaprika, a só és a bors.Végül beledolgozzuk a tejfölt.

A pürét belesimítjuk egy hőálló edénybe vagy tepsibe és a maradék vajkockákat is eloszlatjuk. A 200 fokos sütőben 5 percig sütjük, amíg a teteje enyhén meg nem pirul. Mi ismételten megéheztünk, úgyhogy készítünk is azonnal még egy adagot!

 

 

 

Éva Benke

Recent Posts

Több mint fűszer – hogyan segítheti a kurkuma az immunrendszer természetes védelmét?

A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…

2 hét ago

Így lesz stresszmentes a karácsonyod: ünnepi ételek, amiket már most lefagyaszthatsz

A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…

3 hét ago

A Merry Little Ex-mas – a Netflix új karácsonyi filmje annyira rossz, hogy az már jó

Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…

3 hét ago

Az egészség íze és az online gyógyszerrendelés előnyei

Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…

4 hét ago

A tenger sója a ginben – megérkezett a Monkey 47 Distiller’s Cut 2025

Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…

4 hét ago

Mi a tökéletesen sült csirke titka? A Blaha Chicken Tenders most elárulja

Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…

4 hét ago