Baked sweet potato stuffed with ancient grain blend, hominy, black beans, peppadews, and tomatoes over a BBQ-infused sweet potato puree
Imádjuk az édesburgonyát és már beszámoltunk arról is, hogy miért érdemes rendszeresen fogyasztani a batátát. (Ami ugyebár ugyanaz, mint az édesburesz). Most pedig hoztunk nektek egy klassz burgonyapüré receptet. Nekünk bejött!
Egy kicsit pikánsabb receptet mutatunk most, ahol nem megfőzzük az édesburgonyát, hanem először megsütjük Na, de elég is a beszédből, jöjjön a recept.
Az édesburgonyát alaposan lesikáljuk, konyhai papírtörlővel megtörölgetjük, majd tepsibe helyezzük. 200 fokos sütőbe rakjuk, 30 perc sütési idő elteltével átforgatjuk őket, majd még 30 percig puhára sütjük őket.
Megvárjuk, hogy a bureszek kissé kihűljenek, ketté vágjuk őket, egy nagyobb tálba helyezzük, majd, ha szükséges villával eldolgozzuk. Ezután 2 evőkanál vajat alaposan beledolgozunk, majd jöhet a szerecsendió, a pirospaprika, a só és a bors.Végül beledolgozzuk a tejfölt.
A pürét belesimítjuk egy hőálló edénybe vagy tepsibe és a maradék vajkockákat is eloszlatjuk. A 200 fokos sütőben 5 percig sütjük, amíg a teteje enyhén meg nem pirul. Mi ismételten megéheztünk, úgyhogy készítünk is azonnal még egy adagot!
Van az a nyári pillanat, amikor az ember már nem vágyik nehéz ételekre. Inkább valami…
Van egy bizonyos pont a felnőtt életben, amikor az ember rájön, hogy a vaj önmagában…
Van valami furcsán megnyugtató a húsgolyókban. Talán azért, mert gyerekkor óta valami otthonos érzés kapcsolódik…
Van az a pillanat, amikor az ember már unja ugyanazokat a vacsorákat. A paradicsomos tésztát,…
Előkészítési idő: 15 perc | Sütési idő: ~65 perc | Hűlési idő: min. 3 óra…
Elkészítési idő: 7 perc | 1 adag | kb. 265 kcal Hozzávalók (1 személyre) Kóser…