Fotó: Taste
A sütőben sült csirkés-brokkolis tészta egyszerű, mégis ízgazdag étel, amit vacsorára is bátran elkészíthetünk.
A brokkoli jótékony hatását sokan ismerik, így mondanunk sem kell, hogy érdemes gyakran fogyasztani, viszont figyeljük arra, hogy ne főzzük szét, mert akkor a benne található jótékony anyagok egy része kárba vész. A sütőben sült csirkés-brokkolis tészta szűk 1 órán belül elkészül, extra macerától nem kell tartani, ráadásul még azoknak is érdemes megpróbálkozni vele, akik egyébként nem rajonganak a zöld csodazöldség ízéért.
25 dkg tészta
50 dkg brokkoli
25 dkg csirkemell
2 teáskanál ételízesítő
só ízlés szerint
10 dkg trappista sajt
besamell:
5 dkg finomliszt
5 dl tej
5 dkg vaj
só ízlés szerint
bors ízlés szerint
szerecsendió ízlés szerint
Forrásban lévő sós vízbe feltesszük főni a tésztát (pl. csavart) és az apró rózsákra vágott brokkolit. A brokkoli vizéhez kevés ételízesítőt is teszünk, körülbelül 5-6 perc után leszűrjük.
A csíkokra vágott csirkemellet egy kevés olajon megpirítjuk. Sóval, borssal ízesítjük, belereszeljük a fokhagymát. Hozzáadjuk a megfőtt brokkolit, és 1 dl vízzel felöntjük.
Ezalatt elkészítjük a besamelmártást. A vajat megolvasztjuk, és simára keverjük liszttel, akárcsak mintha egy rántás alapot készítenénk. Ezt a masszát forró tejjel felöntjük, befűszerezzük és sűrűsödésig kb. 2 percig kis lángon főzzük. A végén hozzáadjuk a reszelt sajt felét.
Egy tepsit vagy jénait kivajazunk, belemerünk 3-4 merőkanál mártást, erre tesszük a kifőtt tésztát és a brokkolis húst, és ráöntjük a maradék besamelt. A megmaradt sajttal megszórjuk a tetejét, majd 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, és 25-30 perc alatt készre sütjük. Jó étvágyat kívánunk hozzá!
[sc name=”facebook” ][/sc]
A konyhában színt, illatot és ízt ad minden ételnek, de a kurkuma ennél jóval többre…
A karácsony nem december 24-én kezdődik. Sokkal előbb. Talán akkor, amikor egy hideg reggelen kinyitod…
Vannak filmek, amik azért születnek, hogy elgondolkodtassanak. Aztán vannak karácsonyi filmek, amik csak azért, hogy…
Kevés kellemetlenebb dolog van annál, mint amikor betegen az ember elveszíti az ízek és illatok…
Felnőtteknek szóló tartalom!A cikk alkoholos italról szól, fogyasztása csak 18 éven felüliek számára ajánlott. Kérjük,…
Sült csirkét ennél Budapesten, ami kívül ropogós, belül omlós? A Blaha Chicken Tenders felfedi, mi…